| A projekt bemutatása |
|
Tisztelt Látogató!
A projekt keretében fejlesztésre kerül Derecske város csapadék- és belvízelvezető hálózata. A települést az elmúlt években jelentős belvízkár-események sújtották, 100 millió forintos nagyságrendben. Ezen tapasztalatokból kiindulva az érintett területeken új, burkolt csatornák épülnek illetve a meglévő elhanyagolt, földmedrű csatornákat cseréljük ki burkoltakra összesen 9053 fm hosszon. A fejlesztés által jelentős, 50% fölötti mértékben csökken a belvízveszély mértéke és mintegy 2100 lakos mentesül a belvíz okozta károkozásoktól. Környezeti szempontból Derecske városa a felszín alatti vizek állapota tekintetében érzékeny besorolású. A korábbi belvíz elöntések során jelentős mennyiségű szennyvíz kerül a talajba, ami környezeti komoly veszélyt jelent. Így a jelenlegi fejlesztés erre a problémára is megoldást jelent.
A projekt előkészítése 2008. augusztusában indult az 1. fordulós pályázat benyújtásával. Ezt követően került sor a vízjogi létesítési engedélyhez szükséges tervek elkészítésére, az engedélyeztetésre, a megvalósíthatósági tanulmány aktualizálására, valamint a kiviteli tervek elkészítésére. Az eredményes második forduló után 2009. második felében kezdődött el a megvalósítási szakasz a közbeszerzések lefolytatásával. A projekt zárására 2010. novemberében történik a tervek szerint.
|